Munkánk által interkulturális kölcsönhatások jönnek létre, melynek hatására a művészet szeretete a rendezvényeink idejére megszünteti a valós életben fennálló társadalmi különbségeket.
A Veszprémi Játékok és Tavaszi Játékok Nemzetközi Fesztivál és Versenyek támogatására még 2003 márciusában bejegyzésre került a Gyermekmosoly Alapítvány.
Az utóbbi években a Gyermekmosoly Alapítvány szervezésében, és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Tavaszi Játékok Fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő Országos Válogató döntötte el, hogy kik jutnak az októberi nemzetközi döntőbe. Az évek során a Tavaszi Játékok Fesztivál azonban önálló nemzetközi versennyé nőtte ki magát, így 2014-től kezdődően már a magyar versenyzőknek sem kell előzetes selejtező válogatáson részt venniük. A magyar versenyzők, csakúgy, mint a külföldi résztvevők bemutatkoznak a zsűri előtt, versenyeznek egymás között a minősítésért.
Az általunk támogatott Veszprémi Játékok és Tavaszi Játékok Összművészeti Fesztivál és Versenyre eleinte 6-19 éves gyermek és ifjú amatőr előadóművészek jelentkezhettek, de 2009-től azonban már a felnőtt korosztály is képviseltetheti magát, hiszen célunk, hogy a társadalom egyre több tagjának nyújtunk lehetőséget művészi önmegvalósításra, hiszen nemcsak a kultúra befogadása élmény, hanem a létrehozása is. A hagyományos kulturális intézményrendszer erre korlátozottan alkalmas, ezért az amatőrök megmutatkozási vágyát alapítványunk fokozottan kielégítheti ezen rendezvényekkel, melyeken a versenyzőknek módjuk nyílik az önkifejezésre, az önmegvalósításra; kiélhetik kreativitásukat és szélesebb közönség előtt is megmutathatják tudásukat. Ez növeli a résztvevők önbecsülését, erőt adhat a tevékenység folytatásához, más művészekkel, produkciókkal való találkozás pedig a fejlődésüket elősegítő, inspiráló erővel hat. Az elmúlt években 28 nemzet közel 15 000 résztvevővel vett részt összművészeti fesztiváljainkon, és hazánkból közel 100 település képviseltette magát, sokan most jártak először Veszprémben és a Balatonnál.
A fesztiválok és az amatőr művészeti versenyeknek és nemzetközi ifjúsági sporteseményeknek manapság fontos szerepük van: összekötik a kultúrát, szórakozást a kereskedelemmel, a gazdasági haszonnal, miközben társadalmi hozadékuk is van, hiszen általuk erősödik a helyi közösség és identitás, illetve ezen keresztül növekedik a nemzeti összetartozás érzete is. Ez a Veszprémi Játékok Fesztivál és a Ves-Cup sportesemények egyik fő célja is, hiszen egyrészt a nyári kulturális turisztikai szezont jelentősen meghosszabbítják a veszprémi és Balaton-parti szállodákban kora tavaszi és október eleji dátumaival és az átlagban 2000 vendégéjszakával, ezáltal Veszprém városának fesztiválunk által is nő az ismertsége és nőhet a vonzereje a turisták, a befektetők, a fejlesztők szemében, másrészt a határon túli magyarság bevonásával első körben Közép-Kelet Európa gyermekei, kultúrái találkozását, kölcsönös megismerését szolgálja, de egyre nagyobb számban jelennek meg nyugati és távolabbi országok fiataljai, melyek színesítik a sportesemények és fesztivál-verseny palettáját.
Alapítványunk céljai közt szerepel, hogy kiszolgáljuk az együttlétre, a közösségi élményre való igényt. Manapság túlkínálat van a megvehető dolgokból, és mégis hiány van az együttes élményből, olyan helyekből, ahol az emberek kreatív interakciókba léphetnek. Munkánk által nemzetközi, interkulturális kölcsönhatások jönnek létre, melynek hatására a művészet szeretete, egyfajta közös életérzés a fesztivál idejére megszünteti a valós életben fennálló társadalmi különbségeket és más emberek, kultúrák, művészeti ágak megismerése csökkenti az ismeretlennel szembeni gyanakvást, tágítja a látókört és erősíti a toleranciát.
A multikulturalitás és az elesett csoportok pozitív diszkriminációja jegyében külön figyelmet fordítunk arra, hogy a fesztivál keretén belül a költségvetés megtervezésekor ezen csoportoknak támogatást nyújtsunk, hiszen számunkra fontos cél a nemzetiségi-kisebbségi identitás-tudat erősítése is.
Rendezvényeinken egyre nő a bevont önkéntesek száma, melynek legnagyobb bázisa az elmúlt években leginkább egyetemek és civil szervezetek voltak, az elmúlt évben viszont az érettségi előtti kötelező közösségi szolgálat miatt egyre több középiskolás választja alapítványunkat és fesztiváljainkat a szolgálat helyszínévé.
Az általunk támogatott és önkénteseink segítségével megszervezett fesztiválok és sportesemények önköltséges rendezvények. A külföldi versenyzők részvételi díjat fizetnek, melyek fedezik a szállás és étkezési költségeiket. Az esélyegyenlőség érvényesül abban a törekvésünkben, hogy a fesztiváli résztvevők részvételi díjait differenciáltan állapítottuk meg, nagy kedvezményeket adtunk a határon túli magyaroknak és a honi rászorulóknak. Alapítványunk folyamatosan támogatókat keres, melyek segítségével szeretnénk elősegíteni a versenyeken magyar szereplők részvételét határon innen és határon túlról egyaránt, oly módon, hogy nekik csak egy jelképes részvételi díjat kelljen fizetniük
Támogatásokból fedezzük a fesztiválok plakát és szóróanyag költségét is, hogy minél több ember értesülhessen programjainkról és részesülhessen az általunk fontosnak tartott közösségi élményből, hiszen egy egy ilyen alkalommal az „együttlét” mellett olyan tudást és élményeket szerezhetnek, melyhez egyébként nem vagy csak ritkán jutnak hozzá. Ez különösen a fiataloknál lehet fontos, itt kóstolhatnak bele a kultúrába, és válhatnak a későbbiek során gyakoribb fogyasztóivá. Az önkéntesek bevonásával pedig a célunk, hogy az ellenszolgáltatás nélküli közreműködést, azaz az önkéntes munkát népszerűsítsük és a társadalmi presztízsét és megbecsültségét növeljük.
A Gyermekmosoly Alapítvány kiemelt célja, hogy a tehetséges gyerekek és fiatalok megmutathassák az általuk képviselt művészeti ágban elért eredményeiket, legyen szó zenéről, énekről, tánc- vagy képzőművészetről, és lehetőségük legyen az összművészeti versenyen újabb inspirációkat szerezni, valamint a szakmai zsűritől építő kritikát, visszajelzést kapjanak. Összességében kijelenthető, hogy alapítványunk remek terepet nyújtott megtermékenyítő hatású művészi kölcsönhatásoknak.
A tehetségek segítése nem rövidtávú vállalás az alapítvány részéről, projektjeink fenntarthatóságát hosszú időre előre megtervezzük, ezért az elmúlt évek folyamán egyre szélesebb körben építettünk ki kapcsolatot köznevelési intézményekkel, ahol különböző művészeti képzés is folyik a diákok számára, ezért fesztiváljaink, rendezvényeink és sporteseményeink megszervezésével nagymértékben tudunk hozzájárulni ezeknek a tehetségeknek a bemutatkozásához és megmérettetéséhez is, valamint kedvezményes feltételeket teremtve támogatjuk részvételüket.