“A mosoly csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad”

2005-ben az általános iskolás gyermekek nyári táboroztatása is bekerült az alapítvány célkitűzési közé, hiszen sok szülőnek gondot okoz gyermekének nyári felügyelete, és nem mindenki engedheti meg magának a drága nyári táborokat. 2011-ig folyamatosan szerveztük a Gyermekmosoly Nyári Tábort, ahol a gyermekek művészi fejlődését előtérbe helyezve, egy megbízható, gazdaságos, mégis magas színvonalú táboroztatási lehetőséget biztosítottunk általános iskolás gyerekek részére. Sajnos 2011-ben székhelyváltoztatásra kényszerültünk, és ezután már nem állt rendelkezésünkre táboroztatásra megfelelő helyszín, így ezt a projekt egyenlőre a háttérbe szorult, ám azelőtt sok-sok élménnyel gazdagodtunk mi is, nem csak a résztvevő gyerekek!

gyermekmosoly-elmenytabor
Gyermekmosoly Élménytábor

A tematikus napok/hetek mellett rengeteg kirándulás, sport, filmvetítés, érdekességek és kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. A napközis táborba a hét bármely napjára be lehetett jelentkezni, akkor is jöhettek a gyerekek, ha nem akartak egy egész hétig maradni, csak érdekelte 1-1 program. Minden hétfőn ismerkedés, bemutatkozó játékok, egy kis játékos önismeret, egyedi igények felmérése, ötletbörze volt, nekünk az volt a legfontosabb, hogy a résztvevők mit szerettek volna csinálni. A napi/heti programokat igény szerint és a jelentkezők korosztálya szerint alakítottuk és alternatívákat is biztosítottunk az eltérő életkorú gyerekek számára.

A gyerekek megismerkedtek a helyszínnel, a nevelőkkel (diplomás tanárok, “gyakorló “önkéntes anyukák és nagymamák, egyetemisták), valamint tágabb környezetünkkel: mivel közel voltunka belvároshoz és a Veszprémi Várhoz, ezért ki is használtuk az alkalmat egy kis várostörténeti sétára, esetleg fagyizással egybekötve a belvárosban. A napközis táborban felmerülő anyagköltséget és egyéb kiadásokat: belépő, fagyi stb. a Gyermekmosoly Alapítvány állta.

A délelőttök a kreativitásé voltak; változatos, szórakoztató programokkal (a gyerekek igényeit figyelembe véve) ütöttük el az időt ebédig. Ebéd az igényeket felmérve, nálunk a finnyás gyerekek sem szomorkodtak!

Kiránduló napokon vittük magunkkal az ebédet, és egyes napokon az uzsonnát is szabadban fogyaszttottuk el. Ebéd után (ha “otthon voltunk”, akkor kicsit pihentünk: filmet nézünk vagy zenét hallgatunk, beszélgetünk, lehet olvasni vagy játszani (playstation, társasjáték stb). A délután a sporté (foci, egyéb labdajátékok, szakedzővel) vagy a kézművességé volt. A gyerekek minden héten készítettek valamit, amit emlékbe hazavihetnek a hét végén! (aki csak egy-két napra “ugrott be”, az is hazavihette az aznap elkészült remekművet, ha megszáradt, megkötött stb.)

Ezek voltak a tematikák:

Környezetvédelmi nap : Ezek a napok mindennapi szokásos szórakozási lehetőségeken kívül – a környezetvédelemé! Már a gyerekek is tudják, milyen fontos megóvni közvetlen környezetünket, ezzel segíthetünk mi is a föld megmentéséért folytatott küzdelemben. Beszélgettünk a témáról, volt kvízjáték (nyereményekkel a győztesnek), odafigyeltünk a táboron belüli szelektív hulladékgyűjtésre, a témához kapcsolódó animációs filmet néztünk és kiállításra is elmentünk. A környezetvédelem mellett fontos szerepet kap az testi-lelki egészségünk megóvása is, ezt játékos formában (torna, relaxáció, sport, egészséges, de finom ételek stb.) tettük. Kilátogattunk a piacra, vettünk gyümölcsöt, főztünk lekvárt, sütöttünk kenyeret, és persze meg is ettük ezeket uzsonnára!

nyari-tabor
Gyermekmosoly Nyári Tábor

Gyermekmosoly Élménytábor Ezek a napok a kalandoké voltak! Az Indián Napok keretében rengeteg szórakozás várta a gyerekeket, készítettünk totemoszlopot, indián fejdíszeket, álomcsapdát, indián barátságkarkötőt, volt arcfestés, kirándultunk a Gulya dombra és felállítottuk a totemoszlopot, tüzet raktunk, és “indián ételt” készítettünk.

Indián tábor
Indián tábor

A nagyobbaknak is volt választási lehetősége: kirándulhattak, bolondozhattak velünk vagy sportoltatnak és egyéb alternatív programokban vehettek részt.

Zene napok : Ez a zene jegyében zajlott. Amikor megkezdődött az utcazene fesztivál, ami a gyerekek számára is érdekes volt, hiszen egész nap szólt a muzsika a belvárosban, különböző városok, országokból érkező utca-zenészek játszottak a tereken, színpadokon. Előzőleg a gyerekeknek lehetőségük volt kicsit belekukkantani a zene világába, hiszen Dávid Roland énekes, eladóművész látogatott el hozzánk, aki beavatta őket a hangtechnika rejtelmeibe: kipróbálhatták a gyerekek a mikrofont, a hangrögzítést, ezzel kapcsolatban rengeteg szórakozás várta őket (“mitől lett az Alvin és a mókusoknak olyan hangjuk?”). Volt még gitárbemutató, énektanulás és zenehallgatás is.

Táncnapok.: Egyre népszerűbb lett a táncolás már a gyerekek körében is, a Szombat Esti Láz népszerűségének is köszönhetően. Szerencsére számíthattunk a Hemo Winner Versenytánc Egyesület díjnyertes táncosaira, akik eljöttek hozzánk, és a táncnapokon egy standard és egy latin táncot tanítottak a gyerekeknek. A népszerű angolkeringő mellett a könnyen megtanulható cha-cha-cha volt terítéken ezeken a napokon.

Fotós és Videós Napok! Az összes év slágere, melyet többször is megismételtünk és fantasztikus alkotások készültek, melyekről a szülők is nehezen hitték el, hogy csemetéjük alkotta!

Hiszen melyik gyerek nem szeretné végre megkaparintani a családi fényképezőgépet vagy videó kamerát, hogy végre a saját szemszögéből mutassa meg a világot, ám a szülők ennek nem nagyon örülnek és általában nem is engedik, hogy gyermekük a masinákkal garázdálkodjon.
Nálunk ezt is szabad volt! Természetesen felnőtt felügyelet mellett, de szabad szárnyaló fantáziával fotózhatták, videózhatták a “világot”: egymást, a napközis tábor életét, és ellátogattunk az Állatkertbe, ahol az állatokról is készíthettek felvételeket, valamint egy kirándulás keretében a természetfotózásra is lehetőség nyílt.

Nemzetközi napok: A napközis tábor másik slágere, melyet minden héten kértek a gyerekek! A nemzetközi napok keretében 1-1 ország kultúrájával ismerkedhettek meg a gyerekek, és persze nem hagytuk ki a nemzeti étkeket sem: olasz napokon pizza, spagetti, amerikai napokon (saját készítésű) hot-dog, hamburger is terítékre került, de persze voltak egzotikusabb országok is a “terítéken”!

moldáv tábor
moldáv tábor

Kézműves napok : Ezeken a napokon a kézművességé volta főszerep! Megtanultuk például a kötélverés művészetét, de volt még sok minden más is! Fantasztikus origami alkotások készültek, üvegfestés, tányérfestés, gyöngyfűzés, karkötő készítés csomózással stb.

Sportnapok: Ezek a napok a sport jegyében teltek, volt foci (szakedzővel), egyéb labdajátékok, a gyerekek kipróbálhatták a nordic walkingot is, és a lányoknak volt aerobic. A sportnapok keretében még a Balatonra is lementünk egyszer-egyszer!

Kincskereső napok : Geocacthing és “kalóztérképes” kincskeresések, kirándulással egybekötve, izgalmas helyeken, izgalmas kincsek elrejtve, mely a gyerekekre várt. Na és persze a szabadtéri sütés-főzés izgalma, piknik, foci, mi kell még egy izgalmas kincskereső napra és a Gyermekmosoly Élménytáborba?

A nyári táborok emlékére

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás